Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatója a Portik-Laborc találkozók ügyében felmentette titoktartási kötelezettsége alól Szilvásy Györgyöt. A parlamenti vizsgálóbizottság december 10-én hallgatja meg ismét a volt minisztert.
Az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) főigazgatója felmentette titoktartási kötelezettsége alól Szilvásy Györgyöt – írja a Magyar Nemzet. A döntésről Göbölös László dandártábornok pénteken levélben értesítette a parlament nemzetbiztonsági bizottságának LMP-s tagját, Mile Lajost. A politikus, mint a Portik Tamás és Laborc Sándor kapcsolatát vizsgáló ténymegállapító albizottság elnöke, szerdán fordult az AH vezetőjéhez Szilvásy ügyében. A Gyurcsány-kormány egykori titokminisztere korábban azzal hárította el a volt főigazgató és az Energol Rt. egykori vezetőjének kapcsolatára vonatkozó kérdéseket, hogy köti a titoktartás, és nincs felhatalmazása arra, hogy államtitkot képező információkat közöljön a testület tagjaival.
Mile Lajos a Magyar Nemzet érdeklődésére azzal erősítette meg a felmentés tényét, hogy a Göbölös Lászlótól kapott válasz alapján egyeztetett Szilvásy Györggyel, aki ígérete szerint a testület december 10-i ülésén válaszolhat kérdéseikre.